Előszó: Még 2006- ban kaptam a felkérést, hogy a deres színhatás genetikájáról cikket írjak. Jól emlékszem, hogy milyen kényelmetlenül éreztem magam, mert éreztem hogy ez színkör milyen hatalmas, összetett és milyen kevés megbízható, konkrét információ áll rendelkezésemre ahhoz, hogy átfogó és teljes képet adhassak az ismert változatokról. Mindazonáltal belevágtam, és az első két oldallal el is készültem, de a változatok tartalmi ismertetése előtt elakadtam. Egyszerűen nem találtam kellő információkat sem szakkönyvekben, sem honlapokon, ezért ideiglenesen félre tettem a témát. Hogy most mégis előcitálom ezt az írást , annak oka nem más, mint hogy a magazin idei évfolyama a budapesti magasröptű keringővel kapcsolatos cikksorozatot közöl, és a fajta okán a márciusi számban, egy 1965-ben íródott cikket láthattunk viszont Vass Jenőtől. A koszorúsnyakú röpgalambok eredetét ismertető írás több részlete genetikai vonatkozású, és az akkori kor ismeretszintjén alapszik.

Azóta eltelt közel fél évszázad, és ha a galambász genetikai kutatásokat vesszük figyelembe, azóta sok mindenre fény derült. Mielőtt a budapesti magasröptű keringők színezeteit új megvilágításba helyezném, kérem olvassák el elsőnek deres színezettel kapcsolatos írásomat.:

Grizzly-land I.

A galamb színezetek világának egyik legnagyobb országába készülök ezúttal elkalauzolni Önöket. Nem is ország, mint inkább birodalom a grizzlyk földje, számos „szövetségessel”, „provinciával”, „gyarmattal”, „külbirtokkal” , és „ autonóm területtel”, melyek egymáshoz fűződő viszonyát igencsak nehezen érti meg és látja át a külhoni látogató. Grizzly-land népei változatosak, sokszínűek, és egymással szívesen keverednek, szokták őket más nyelveken szóval schimmelnek (schimmlisnek), grizonnak is nevezni. Mi, magyar galambtenyésztők pedig számtalan néven szólítgatjuk őket. Vannak, akik csak egyszerűen csak deresek, mások gólyások, zsinórosak, szegettek, örvösek, koszorúsok. Ide tartoznak rokoni szálakon továbbá, az általunk bíbicnek, fedelesnek, szárnyrózsásnak, tigris tarkának, babosnak, valamint a tökéletes állapotukban fekete tükrösnek (fekete- fehér pajzsosnak) nevezett galambok is. Egyes változatoknak pedig, még magyar nevük sem alakult ki rieselköpfe, muselköpfe, schildtriger, és gemasert). Hogy tovább bonyolítsam a helyzetet, el kell mondanom, hogy mindezek a változatok előfordulhatnak, szinte bármilyen más galamb színezeti tulajdonsággal kombinálódva is. Pl. fekete, szalagos, deres, vagy higított, vörös, kovácsolt, tigristarka, de lehetnek még ennél is összetettebbek: fekete(kék), bronzszalagos deres, bíbic, megtoldva még egy Dirty (egyik sötétítő gén) génnel is. Ezekkel a bevezető sorokkal szerettem volna érzékeltetni, hogy a deresek, és változataik bemutatását nem lehet csak úgy sitty-sutty pár mondattal letudni.

Kezdjük a legalapvetőbb esettel. A magyarul deresnek nevezett színhatás úgy jön létre, mint a mákos tészta. Legalább is, ahogyan én azt szeretem. E szerint, a fekete mákhoz hozzá keverjük a világos színű tésztát és lesz belőle egy pöttyökkel, pontokkal , szálkákkal, csíkokkal finoman szabdalt színkeverék. Azaz minden szál tészta világos és sötét is egyszerre. Egy kis adag tészta hozzáadásával még jó sötét a mákos tészta, de ha még egy adag tésztát adunk hozzá akkor már olyan lesz, mint a kalocsai legénységi menzán, jó világos. Hagyjuk el azonban ezt a finom hasonlatot, mert a magyar szó: „deres”, sokkal kifejezőbb és korrektebb, mert a génhatás itt, maga a”dér”, a világos szemcsézettség. Továbbá tudjuk azt is, hogy a dér bármilyen színű, mintázatú tárgyra rátelepedhet, ha kint hagyjuk éjszakára, de mivel csak vékony réteget képez, ezért az eredeti szín és mintázat átsejlik a dérfüggöny mögül. A klasszikus deres génhatás nemzetközi jelölése, az angol grizzle (őszes) szóból származtatva a G betű. Mivel nagybetűt használtam, kikövetkeztethető, hogy a deres színhatás domináns tulajdonság a szirti galambra jellemző normál, azaz nem deres színhatással szemben. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a deres nem a kék szalagossággal szemben domináns , mert ezekkel a tulajdonságokkal nem allelizál, hanem a vad alakzat számunkra semmi látható tulajdonságot nem mutató „nem deres” ( jelölése : +G) tulajdonságával szemben. Hogy a deres (G) gén pontosan melyik kromoszómán található, nem sikerült megtudnom, csak annyi a biztos, hogy nem az ivari kromoszómán. Ebből az következik, hogy hím és tojó egyaránt két-két adagot hordozhat belőle, azaz mindkét nem lehet hetero- vagy homozigóta erre a génhatásra . Vajon, hogyan lehet megtudni, hogy az illető galamb milyen genotípusu? Bár csak minden ilyen egyszerű lenne! Amit ugyan is ez a grizzle művel, azt úgynevezzük, hogy részleges dominancia. Ha ugyanis csak egy adag ilyen gént hordoz (G//+G) a galamb, akkor előáll az az állapot, amit én a klasszikus deres színezetnek gondolok. Van ilyen lóban (vasderes) és kutyában (só-bort schnauzer, schimmel spániel) is, galambok közül azonban nem mernék fajtával példálózni, inkább dobok egy fényképet.

Ez a deres”óriásmondénposta” Ceglédről történetesen barna szalagos deres, feltehetőleg heterozigóta.

Ha egy galamb nem egy, hanem két adag deres gént is hordoz (G//G), látványosan tovább világosodik, és azok a test tájékok, amelyek eredetileg kékes színűek voltak, gyakorlatilag teljesen kifehérednek, és az eredetileg fekete részek (farokszalag, szárnyszalagok, vagy kovácsoltságok, és a sötét nyaktájék marad csak meg deres színűnek.

Ez a king, a harkányi fajtaklub kiállításról minden bizonnyal homozigóta a klasszikus deres génhatásra (G//G)

A következő furcsaság az , hogy a Deres megjelenése módosul, ha dom, vörös alapszínezetű galambon jelentkezik. Olyannyira , hogy hamuvörös homozigóta deresek gyakorta szinte teljesen fehérnek látszanak, némi kevés spricceltséggel.

Nem is kell azonban elkalandozni a fekete alappigmenttől, ahhoz hogy további sajátságos jelenségekre hívjam fel a figyelmüket. A Deres génhatás alapjaiban szélsőségesen változékony, képlékeny , nyúlós jelenség. Elég csak megfigyelni egy tarka -barka pörtli röpcsapatot. Nincs két egyformán mintázott egyed közöttük. Ez a nagy variabilitás teszi lehetővé, hogy a szélsőségekre irányuló szelekcióval a budapesti magasröptű keringőből kiállítási „színváltozatokat” (gólyás, koszorús , pántos és hófehér) sikerült előállítani. A színváltozat szó azért került zárójelbe, mert a felsorolt változatok egyáltalán nem különböző színűek. Mind (általában)fekete alapszínű (+B), mind szalagos színeloszlású(+C), és mind homozigóta deres (G//G). A különbözőség a derességük erősségfokában, és a deresség eloszlásának módjából származtatható. Nem sikerült kiderítenem, hogy ez az öröklődési mechanizmus hogyan működik,csak feltételezhetem, hogy a Grizzle (G)- hez második módosító gén kapcsolódhat. Gondolom furcsának hathat, de meglátásom szerint a „hófehér” változat, sem hófehér, hanem csupán a szélsőségesen erős deresedés megnyilvánulása.

Szót kell ejteni arról a magyar fajtáról, amelyik nevében is viseli a deres szót. A magasröptű magyar deres számomra a legszebb és egyben a legkicsiszoltabb árnyalatát reprezentálja a derességnek. De, milyen deresek ezek a galambok? A klasszikus grizzle(G) deres nem ilyen, hiszen az homozigóta állapotban nagyon világos, ugyanakkor azt is kizárhatjuk hogy a magyar deresek heterozigóták lennének, hiszen önmagukkal párt alkotva állandó és mint jelezetem ,nagyon kifinomult árnyalatban tenyészthetőek. Feltételezem, hogy ennél a változatnál a jellemzően világosító deres gén hatásával szemben, egy második sötétítő gén is kifejti a hatását, és kettejük közös produkciója hozza létre ezt a színezetet. (a.d.2006.)

Eddig tartott a cikk első fele, amit még 2006-ban írtam, és most a második résszel ugorjunk át a mába.

Grizzly-land II.

Nézzük akkor, mit is írt Vass Jenő 1965-ben a koszorúsnyakú röpgalambok kialakulásáról?

(lsd.:gkmagazin: 2008 márciusi száma)

A koszorús nyakú röpgalambok kialakításához felhasznált korabeli galambfajták ismertetésével kezdi mondandóját. Miszerint „deres, fehérszalagos, kékszínű rózsás, fehér, és későbbiekben bibic” fajták kaptak szerepet a keresztezésekben. Mivel ez időtájt én még csak maximum cserebogarat röptettem vékony cérnaszálon az ovi kertjében, ezeket a fajtákat közvetlenül mind nem ismerhettem. Viszont szakirodalmi adatokra támaszkodva, és némi nemzetközi kitekintéssel élve, ezeknek a galamboknak a mibenléte jól azonosítható.

A jelzett „deres” fajta több mint valószínűleg a mai bécsi és budapesti deresekével megegyező színezetű galamb lehetett, ami (mint előző cikkemben jeleztem,) valójában sötétítő faktort is hordozó deres galamb.

A „fehérszalagos” aligha lehetett toystencil, vagy opál változat (pl. bluetták, hiúz, strasszer stb), sokkal valószínűbb, hogy a tárgy évben megjelent Dr Szűcs-Dr Szécsényi könyvben is ismertetett deres variációról van szó, amelyik abban különbözik a sötét derestől, hogy a karevezők, és a nagyobb fedőtollaik fehéresek. Ez a változat összecsukott szárnnyal a pajzsok alsó harmadán egy összefüggő fehér sávot mutatott, a „szalagos” kifejezés ezért genetikai értelemben félrevezető.

A „kék színű rózsás” galambok , bár igencsak ritkák, ezért még napjainkban is létező tigerschimmel, azaz tükörfordításban tigris deres színezet egyik változatról van szó. Német elnevezésük „röserlschecken” is arra vonatkozik hogy az egyébként normál színezetű (nem deres) testen a szárnypajzsok felső harmadában babosság, más szóval szárnyrózsa látható. Kissé meglepő, hogy napjainkban ez a változat csak fekete, vörös és sárga színben állítható ki.

A „fehér „ sem volt valódi fehér galamb, hanem olyan deres (G//G) változat amelyiknél a deres gén világosító hatása a végletekig erősen hat, maradéktalanul kivilágosítva minden tollat a galamb farkától az orra hegyéig. (lsd.: „Józsi bácsi fehéreknek nevezi a pörtli galambot.”)

Bár magamtól soha nem jöttem volna rá, hagyatkozom az amerikai galamb genetikai specialisták véleményére (L.P. Gibson és társai , Pigeons Genetics Newsletter) miszerint az általunk jól ismert bibic színezet sem afféle valódi tarkaság (színes és fehér foltok), hanem egy fajta speciális hasi kivilágosodásról van szó , mely genetikailag a deres változatokkal van rokonságban.

Vissza tekintve a felsorolásra kitűnik hogy Vass tenyésztőtárs által felemlített fajták kivétel nélkül a deres géncsoportba tartozó színezetváltozatokhoz tartoztak. Tehát ilyen, vagy olyan deres változat volt keresztezve emilyen, meg amolyan változattal, és nem meglepő ezek után, hogy a „mindenki álatl ismert, nem magyaros elnevezésű lichsimli”, azaz licht (világos)-schimmel (deres), is egyfajta deres színezet változatott képviselt maga is.

Mint a deres témában írt 2006-os írásomban már jeleztem e sokféle derességnek egy máshoz keresztbe-kasul fűződő viszonyait még nem ismerjük pontosan, nem meg lepő, hogy a többszörös keresztezésekből származó utódállomány igen csak tarka- barka, de mind végig megmarad valamilyen deresnek lenni. Meglátásom szerint a deres galamboknál a minőségi változást okozó G gén mellet szerepük lehet további „mennyiségi” faktoroknak is melyek helyileg, vagy az egész galambra kiterjedően a deresség erősségét, vagy éppenséggel a gyengeségét határozzák meg. Ennek fényében nem meglepő, hogy a világosabb és a sötétebb deres változatok , utódaikba köztes erősségű deres színezetet örökítenek.

Át kell fogalmazni Vass Jenő „a fehér szín adagolása mindig világosít…” mondatát,

Mert jelen esetben nem a fehér (Wh), hanem a nagyon világos deres(fehérderes)(G//G) világosítja a sötétebb dereseket. Miután ezt megtettem, a mondatának befejése már nem igényel változtatást, mert valóban, bármilyen színhez tesszük azt, mindig világosít, mert a G domináns jellegű világosító gén alapvetően.

A másik félreérthető szóhasználata a szerzőnek a „hátszín” –hez kapcsolódik. A példaként felhozott négy sötétebb tónusú fajtának ugyanis jellemzően nem a háta, hanem anatómiailag helyesen a szárnypajzsa „jóval világosabb, mint a nyakszínük és az evezőtollainak vége….”. Ez a jelenség pedig nem másból adódik, mint hogy az alapszínezet melanin színtestecskéi más szerkezeti strukturában vannak jelen ezen a testtájon, jobban visszaverik a ráeső fényt, ezért világosabbnak látszanak. Gondolom, hogy Vass Jenő munkássága idején a tenyésztői körökben az ilyen –olyan „hátú”, „hátas” kifejezések a mindennapi tenyésztői nyelv részét képezhették és így ők egymást nem értették félre, mégis szükségesnek tartom, hogy ezt a kifejezést ma a helyére tegyük. ( A színes pajzsú fehér galambok angol elnevezése is sadleback, azaz „nyergeshátú”.)

Már a klasszikus deres gén munkájának bemutatásakor is érzékeltettem, hogy pusztán maga a grizzle (G//G) gén is a pörtlihez hasonló színezetett okoz kék szalagos alapgalambbal kombinálódva, ezért a valóságot jobban megközelíti az a meglátásom, hogy Vass Jenő által körül írt világosító procedúra valójában nem (csak) arról szólt, hogy világosító génhatásokat vigyünk bele a kialakulófélben lévő fajtába, hanem arról (is) , hogy a sötétebb tónusú kiindulási fajtáktól származó sötétítő faktoroktól megszabadítsuk azt. Belátom , hogy akár mindegy is lehetne, hogy világosat teszünk bele, vagy sötétet veszünk ki, miként mindegynek tűnik,hogy a vonatot, amin utazunk az elején húzzák, vagy a végén tolják. Lényeg, hogy oda jussunk, ahová a jegyet váltottuk. A dolognak akkor lesz jelentősége, ha pl mozdony csere miatt bele kell avatkozni a folyamatba, és ekkor már nem mindegy, hogy melyik végéről veszünk el egy darabot. Meglátásom szerint a budapesti magasröptű keringő, minden csiszolatlan röp példánya és a kiállítási színezetváltozatok is egyformán a klasszikus deres génre nézve homozigóta egyedek. Különbözőségük részint a deres gén saját változékonyságából fakad, a rögzített változatok pedig további mennyiségi és asszimetriát okozó faktorok segítségével hozhatóak létre. Minden professzionális szakértelem mellet is ezek a változatok” gyorsan romló” árunak bizonyulnak. Információim szerint a mégoly fényesre csiszolt tenyészetekben is, mihelyt felhagynak a szigorú színezeti szelekcióval , roham léptekkel megindul a tenyészet „eltarkulása”.

Összegezve az elmondottakat, A budapesti magasröptű keringők színezet változatai egy tőről fakadnak, egymással szoros rokonságban állnak. Genetikailag fekete alapszínű, szalagos színeloszlású galambok, melyek a klasszikus deres génre nézve homozigóták, és a különböző változatok további al-, segéd-, és kontrol génhatások segítségével alakíthatóak ki, de csak ezen génkomplexumok folyamatos egyensúlyozásával tarthatóak életben.

Cs. Á. (www.columba.hu)

2008-03-24