A Galambász Magazin 2004 szeptemberei számának galamb- genetika rovatában több olyan állítást olvastam, ami szerintem helytelen, vagy rossz következtetések levonására alkalmas.
Rögtön a cikk elején keveredik a dominancia és az episztázis fogalma. A tenyésztők száján kialakult galambász nyelv szóhasználatai, gyakran zavarosan, félreérthetően keverednek a galamb-genetikai értekezésekben kialakult nemzetközi szóhasználatokkal. Pl. a legalapvetőbb esetet kiragadva: genetikai értelemben nem létezik kék-szalagos galamb, hanem helyesen ezek intenzív (D)-fekete alapszínű (B+)- szalagos színeloszlású (C+) galambok. Zárójelben a nemzetközi jelölések találhatók. Színintenzitás, alappigment, és alapszín eloszlás. E három, a tolltakaró kialakuló színezetét alapvetően befolyásoló, de különálló alaptulajdonság valamelyik formájában minden galamb egyedben (még a fehérekben is) megtalálható.
Nem minden galambban van, de gyakran előfordul, hogy további színezetet befolyásoló gének is szerephez jutnak. Ezek gyakran oly mértékben módosítják a kialakuló látványt, hogy látszólag már fel sem ismerhető az adott galamb alapszínezete. A legelterjedtebb ilyen alapszínezet módosító gének a szétterítő , angolul spread (S),az un lakkvörös (e), és a fehér tollak látványáért felelős receszín fehér (Zwh), és domináns fehér (Wh) gének.
A galambok egyes tulajdonságaiért felelős allélek (legtöbbször kettő van de, néha jóval több is lehet)közül, ha különbözőek alkotnak párt, akkor a köztük lévő viszony kapcsán lehet dominancia viszonyról beszélni. Viszont különböző tulajdonságokért felelős gének, amelyek nem alkothatnak allélpárokat, soha nem dominálhatnak egymás felett, legfeljebb eltakarják, láthatatlanná teszik azt, ami felett episztatikusak, (eltakarási-,” felette álló” tulajdonsággal rendelkeznek). Konkrétan a köznyelvben kéknek nevezett homozigóta galamb színezete felett nem domináns a köznyelvben homozigóta lakkfeketének nevezett színezet, hanem episztatikus felette, azaz eltakarja a kék színezetett, de nem szünteti meg azt. Nem helyette van , hanem rajta, felette!
Az alappigment gén helye a szex kromoszómán található , ahol három lehetséges allél (barna, Fekete, hamuvörös) közül mindig csak valamelyik kettő alkothat homogén, vagy heterogén párt. Tehát egy allél mindig kiszorul, de lehet, hogy kettő szorul ki, és akkor a csoport harmadik allél tagja saját magával alkot párt, azaz homozigóta állapot jön létre.
A lakk fekete színezet, a Spread módosító faktor hatására jön létre , amely gén egyik testi kromoszómán foglal helyet. E logika alapján nem állíthatjuk fel azt az episztatikus sort, ami az említett írásban olvasható.
Nem mondhatjuk, hogy „a lakk sárgát a lakk vörös elfedi”, mert a két színezet egyetlen színezeti alaptulajdonságban, a színintenzitásban tér el egymástól, azaz az intenzív színezet(D) dominál a higított(d) felett. A lakk sárga galamb is jól láthatóan hordozza a lakk vörös színezetett, csak higított formában.
A lakkvörös(e) és a kék (E+)színezet között egészen más eredetű eltérésről van szó! A receszín lakkvörös , ami homozígóta állapotában episztatizál a kék felett, megszűnik láthatóvá válni a vele szemben domináns, nem lakkvörös(E+) géninformáció hatására. Ebben a példában kiderül, hogy homozigóta receszív tulajdonság is lehet episztatikus!
A kék és lakkfekete összevetésben, szintén episztázis jelenségével van dolgunk. Itt a Spread faktor hatására a farokszalag fekete alapszíne szétterül a galamb egész testén, eltakarva minden alapszíneloszlást (Sima , szalagos , kovácsolt).
Különös eset a lakk fekete és a hamuvörös színezett viszonya, ebben az esetben ugyanis két tulajdonság tekintetében áll fenn különbözőség. Egyrészt a lakkfekete galamb fekete alappigmentű(B+) és spread(S), a hamuvörös galamb, pedig hamuvörös(B) alappigmentű és nem spread(s).
A hamuvörös színezet, még köznyelvi értelemben sem domináns a lakkfekete felett, hiszen homozigóta galambok keresztezésével nem vörös színezetű utódok jönnek létre ,hanem un levendula színezetüek, ami hamuvörös(B) és a spread(S)domináns tulajdonságok együttes hatására alakul ki, lévén a hamuvörös alapszín a fekete alapszín felett dominál, a spread(S) faktor, pedig a nem spread(s) faktor felett. Ezt bizonyítja , hogy ilyen F2 nemzedékben 4 féle fenotipus: levendula, hamuvörös, fekete, és kék utódokat is kapnánk megközelítőleg 9:3:3:1 arányban.
A sárga- vörös - kék - fekete – hamuvörös, nem episztatikus sor tehát, mert ezek a szavak így össze sem vethetők egymással. Episztatikus sor viszont a : kék (B+s) - lakkfekete(B+S) – rec. vörös(e) - Dom. fehér (Wh). Rendkívül ritka esetben előfordulhat, hogy egy galambon egyszerre négy ruha is van! Legfelül a mindent takaró fehér kabát, alatta vörös zakó, az alatt fekete ing, és legalul a kék trikó. A kék trikó akkor válik láthatóvá, ha keresztezések után, olyan utódokat találunk, amelyik :egyetlen fehér gént sem hordoz, maximum egy lakkvörös génje van, és egyetlen szétterítő Spread génje sincsen. Jogos lenne a kérdés hogy, miért következik a lakkvörös a fekete után? Hiszen ha ilyen, homozigóta galambokat kereszteznénk, akkor az F1 generáció egyöntetűen fekete lenne, a fekete szín takarná el a vörös szülő genetikai örökségét? Szerintem a sorrend helyes, mert ez kitűnő példa annak szemléltetésére, hogy a két különféle módosult színezet kialakulásáért felelős gének , nem alléljei egymásnak, nincsenek dominancia viszonyban egymással! Mivel azonban , a fekete színért felelős S faktor domináns, az ilyen faktorral nem rendelkező (nem-spread=(s+)) vad típus felett, viszont a lakkvörös színért felelős (e) gén receszív az ilyen faktorral nem rendelkező (E+) típussal szemben, ezért van az , hogy a lakkfekete heterozigóta állapotban is látszik, a lakkvörös, pedig nem. Ha az említett példában szereplő mindkét módosító gén domináns lenne a vad formával szemben, akkor minden F1 utód lakkvörös lenne. Ha, pedig mindkét módosító gén receszív lenne a vad formával szemben, akkor mindegyik F1 utód kék színű lenne.
A keleti sirálykák rendkívül bonyolult, színeloszlás, rajz, és színezetmódosító géncsomagok egymásra hatásai megérnének egy külön misét. Ennek részletezésére most terjedelmi okokból nem vállalkozhatom.
Egyelőre csak annyit jegyeznék meg hogy, az idevonatkozó résznél felállított színsor szerintem szintén zűrös, mert különböző nem allél gének hatására létrejövő színezett féleségeket állít sorrendbe! A szalagos (C+) – kovácsolt(pikkelyes) (C) páros autoszomális színeloszlások, egy más alléljei. A kék– kékfakó(valódi ezüst) , és a fekete - barnás szürke (dun) párok az autoszex színintenzitás tekintetében különböznek egymástól: intenzív (D) – higított(d). Végül, a fekete és dun színeknél már a rajzolat megnevezése is téves. A fekete, dun, csokoládé és khaki-spread(higított csokoládé) blondinetták rajzolata szegélyezett a Spread (S) gén hatására! Az (S) gént nem hordozó blondinetták farokszalagja tükrös. Tehát itt egy harmadik, ismét egy autoszomális gén a Spread, fejti ki a hatását. |
Végül megemlíteném, hogy az említett cikk olvasásakor, sokaknak az a képzete támadhat, hogy a cikkben közölt hasadási arányszámokat, valamiféle biztosan bekövetkező tényszerűségként lehet kezelni. Örökletes genetikai törvényszerűségek cáfolataként többször találkoztam olyan véleménnyel, hogy: „nálam nyolc fiókából öt ilyen lett, és három, pedig olyan, tehát nem igaz a sem 3:1-es, se a fele- fele arány!” Az ilyen esetek bekövetkezése kevésbé valószínű, de egyáltalán nem lehetetlen, sőt ilyen kis utódszámok esetében, az ilyen ritka előfordulások nagyon is törvényszerűek!
A közgalambász számára olyan, nagynak számító utódszám, mint a 256, esetében is csak körülbelül valósulnak meg az elméletileg kiszámított arányszámok.
Négy allélpár vizsgálatakor hiába áll rendelkezésünkre 265 ivadék, egyáltalán nem biztos , hogy valóban elő is fordul egy-egy szélsőségesen homozigóta egyed. Ez csak a számított valószínűség! Előfordulhat, hogy akár 500-600 ivadékot , kell átvizsgálni, hogy meg találjuk az első ilyen négyszeres homozigótát, de viszont az is előfordulhat, hogy már az első 265-ös szériában több ilyen is akad. A számított hasadási arányszámok tehát pontosak, de a ténylegesen bekövetkezett arányszámok szóródása az elméletileg számított arányszámok körül, szintén a genetika törvényszerűségei közé tartozik.
Jó hír viszont a keresztezést gyakorló tenyésztők számára , hogy hőn áhított homozigóta génkombináció pontosan akkora valószínűséggel lehet az első fiókában is , mint a 265.-ben!
Ez a szerencse faktor külön pikantériája a galambtenyésztésnek (minden nemesítésnek), és egyaránt lehet okozója a gyors csúcsra kerülésnek, és a sorozatos eredménytelenségnek egyaránt. Ez a hétköznapokban annyit tesz, hogy, egy jó tenyésztőt nem igazol egy szuper galamb, viszont attól hogy , valaki tartósan eredménytelen attól még lehet kiváló, de peches tenyésztő. Igaz viszont az is hogy, mind a kettő esetben az illető kicsit gyanús! Ezért kell újabb és, újabb kiváló galambot előállítanunk, és soha nem szabad feladni törekvéseinket. Ettől lesz a galambászat örök. |
