„hibák” rovatában az állt „ színes lábtollak”. Valóban, majd mindegyik példány lábtollai közül néhánynak, történetesen a második lábujjról eredő leghosszabb tollaknak, a hegye többé kevésbé világosan szürkés deres színezetben végződött. Az egyetlen, kissé sötétebb lábtoll hegyű galambnak középső kormánytollaira is jutott néhány fosszlány a derezettségből.

Abból a három galambból a melyik nem szenvedett a leminősítést a színezett lábtollak miatt, kettőnél pont a kérdéses tollak voltak töredezettek, hegyüket vesztettek, de a harmadik szép egészséges, és jóformán teljesen fehérnek látszó lábtollazatot viselt, meg is kapta érte a maga „kiváló”-ját. Meg kell azonban jegyeznem, hogy még ennek a mintapéldánynak a lábtollain is volt néhány olyan toll, amelyiknek a gerince pigmentált volt

Meglehet , hogy az olvasók most azt gondolják, hogy a bírálat megfelelő volt, és az is meglehet, hogy a standard betűi szerint is védhetők a bíráló döntései (ezt igazán meg sem tudom ítélni), de én most e jelenség genetikai eredetére szeretnék némi fényt vetni, és majdan személyes véleményemet is erre alapozva tárom Önök elé.

A budapesti magasröptű keringő sajátos színezetét egyfajta deresedést gén okozza, és nem teljesen tisztázott az hogy milyen módosító hatások teszik lehetővé azt hogy a kiállítási színezet változatok tartósan, és jól elkülöníthetően a tenyésztésben megtarthatóak maradnak. Nem lehet azonban véka alá rejteni, hogy bármely változatról légyen is szó a deresedés soha nem olyan teljesen szabályos, mint ahogyan a látogatók azt a kiállítási ketrecekben tapasztalhatják. A rossz helyen lévő tollakat (világosakat a sötétek közül, és sötéteket a világosak közül) a tenyésztők gondosan kigyomlálják, mielőtt be teszik a ketrecekbe a galambokat. Az is nyílt titok ( ha már az én fülembe is eljutott), hogy a rossz helyen kinőtt, még fejletlen színes tollakat fiókakorban többször, ismételten ki kell huzigálni,amitől a tolltüsző maradó károsodást szenved és megszűnik színanyagot termelni, és végérvényesen fehér toll fog kinőni a sötét helyén. Mivel ez a módszer nyilvánvalóban azoknak a színezetváltozatoknak ad csak kijavítási lehetőséget ,amelyek több fehér tollat ír elő a standard, ez akár magyarázat is lehet arra hogy miért a legkevésbé népszerű a pántos változat, és miért előírás a fehér farok a szegetteknél.

A gólyás változat majdnem a legvilágosabb változat, ami persze nem jelenti azt, hogy a tenyésztők rendre meztelenre kopasztják a fiókákat azét hogy minél több fehér toll maradjon. Maga a tenyésztés. a folyamatos, célirányos szelekció is alkalmas arra hogy egyre világosabb tónusú stádiumokat állítsunk elő. Vannak azonban a tenyésztésnek korlátai, és vannak olyan genetikai összefüggések amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül sem a tenyésztés , sem a standardok kívánalmainak megfogalmazásakor, sem a bírálói gyakorlat során.

Jelen eset kapcsán, időben visszakell mennünk egészen a törzsfejlődés azon szakaszáig, amikor is a vízi életmódot folytató gerincesek kezdték meghódítani a szárazföldet.

Hogyan, hogyan nem , ezek az őshüllők mind négy végtaggal rendelkeztek, melyek aztán az elkövetkező évmilliók során gazdájuk életmódjához igazodva a legkülönbözőbb átalakulásokon estek át. Így egyes fajok végtagjai az úszáshoz, másoké pedig a zsákmány megragadásához, vagy a gyors futáshoz alkalmazkodva változtak meg. Más fajok azonban az ég felé kezdvén kacsingatni, fontolóra vették a levegő meghódítását. Ők tehát szárnyakká deformálták karmos mellső lábaikat.

és ezzel vissza is érkeztünk napjainkba. Törzsfejlődési szempontból kedvenc galambjaink a mellső pár „ lábukkal” repülnek,. és a hátsó pár lábukkal gyalogolnak. Mi sem bizonyítja jobban , azt hogy azonos eredetű holmival van dolgunk, mint , hogy a mutáció létrehozott olyan egyedeket melyeknek a hátsó pár lábán is nő ugyan olyan tollazat mint az mellsőn.

Ennek fényében pedig már hihetőnek kell tűnnie annak, hogy az ősi genetikai parancsok úgy kezdődnek, hogy „Legyenek a végtagok ilyenek, vagy olyanok…” és így ezek egyformán mind a mellső és mind hátsó végtagokra egyaránt érvényesek.

A szárnyak és a lábak vonatkozásában a színezetet, pigmentáltságot befolyásoló gének nem tesznek (nem tudnak tenni) különbséget, kizárólag a szinte mindig meglévő saját változékonyságuk miatt tűnhet úgy , hogy ezek szétválasztására lehetőség van. Nem lehet megkövetelni tehát jelen esetben, hogy a szárnyak hegye szép kontrasztosan, sötéten végződjön, és ugyanakkor a lábtollakon nyoma sem maradjon meg ugyanannak a sötétedésnek. Mint láthatjuk ,néha –néha előfordulhat hogy a genetika parancs kivitelezése kissé asszimetrikusra sikeredik, és emiatt a láb tollak egészen világosak is lehetnek, de meggyőződésem szerint állomány szinten ez nem kivitelezhető, vagy ha mégis, akkor az a szárnyak párhuzamos kivilágosodásával járna együtt. Hangsúlyozom „állomány szinten”!

Talán mondanom sem kellene, hogy a gólyás galambjaink nem fehér és színes foltok alkotta szabályosan tarka egyedek, hanem úgynevezett „self” azaz teljes testükön eredendően pigmentált változatok. A végtelenül tökéletes speciális deresedés az oka , hogy a testek egyes részeit mi fehérnek látjuk. Ezt azért hoztam fel, mert ha létezne olyan szabályos tarkaság, amelyik színes evezőtollak mellet színtelen (azaz valódi fehér) lábtollakat vagy sima láb esetén körmöket tenne lehetővé, akkor esetleg megkövetelhető lehetne a gólyás szárny és a makulátlanul fehér lábtollazat. Sajnos azonban ilyen tarkasági forma nem jut eszembe egy sem!? Nem véletlen tehát, hogy a gazzik lábtollazata színes, a barát tarkáké pedig fehér.

Más fajtáknál is előfordul, hogy a standard kívánalmai , és a genetikai lehetőségek nincsenek összhangban. E miatt nem lehet rec vörös pajzsos színezetet előállítani, e miatt nem lehet teljesen megszabadulni a szatinetták színes combtollaitól, és ezért nem lehet teljesen világos csőrű rézpirókot tenyészteni. Valószínűleg ennél még több példát is fel lehetne sorolni.

Véleményem szerint a genetikai ismeretek bővülésével , új fény vetülhet egyes fajták standardjában megfogalmazott kívánalmak reális voltára. Jelen esetben, nem vagyok benne biztos,hogy helyesen járt –e el a bíráló, amikor a betű teljes szigorával sújtott egy ritkaság számba menő fajtát olyan hiba miatt, amit nem igazán lehet kiküszöbölni. A szakszerűségen aligha eset volna csorba, ha csak mint kívánalomként fogalmazza meg igényeit, és így nem zárta volna ki a lehetőségét egy reálisabb minősítésnek.

A tisztelt tenyésztőtársnak pedig remélem nem ment el a kedve a tollaslábú gólyások tenyésztésétől, és a következő években is elhozza nekünk ezeket a remekbe szabott galambokat.

Tisztelettel: Cséplő Árpád (30/9361 668)