Tudósításomat , melyet egyaránt ajánlok mind a távolmaradt tenyésztők, mind a sirálykákkal való foglalkozást még csak tervezgető, és nem kevésbé a sirályka fajtákat hivatalból minősítő bírálók figyelmébe, két fejezetre bontom. Jelen első fejezetben a Magyarországon tradicionálisan tenyésztett, rövidcsőrű változatokról ejtenék pár szót,a második fejezetben pedig a nálunk jószerével ismeretlen, alkalmasint középhosszú csőrű fajtákat fogom bemutatni.

Tradicionális rövidcsőrű sirálykák

Biztos vagyok benne, hogy azok a honfitársaim, (ide értve az ex- szocialista országok sirályka tenyésztőit is), akik vállalták a nevezéssel járó herce-hurcát és meghozták a szükséges anyagi áldozatot is, annak reményében tették ezt , hogy annyi idő után végre itt van az elérhető távolságban kínálkozó alkalom , hogy összemérhessék állataik minőségét a nyugati országok híres tenyésztőinek a galambjaival. További motiváció lehetet, hogy esély látszott egy mérték adó bírálat megtapasztalására, mely évekre előre támpontul szolgál majd a helyes és a helytelen, a fontos és a kevésbé fontos szempontok meghatározására.

Nézzük mi valósult meg mindebből.

Sajnos nem sok! Tudniuk kell, hogy Európa sirályka tenyésztőinek a krémjét tömörítő Európai Sirályka Klub sok évre visszamenőleg mindig november 3. hétvégéjén tartja éves klubkiállítását Köln városában. E szokást még az Európa Szövetség kiállítása sem tudta megváltoztatni, így aztán megesett újra, hogy mint a régi átkosban, a „nyugati” tenyésztők nyugaton, a „keletiek” pedig keleten jöttek össze. Konkrétan az történt, hogy az Európa Szövetség kiállításán az Európai Sirályka Klubbot mindössze néhány magyar tag képviselte Szürszabó, Zelenyánszki, és Zsadányi tenyésztőtársak személyében. Rajtuk kívül cseh, szlovák, román, lengyel és szerb, valamint üde színfoltként, ( 4 db galamb erejéig ) egy francia tenyésztő neve olvasható a kiállítási katalógusban. Sajnos a rutinos, tenyésztőként is sikeres, az aktuális trendekben jártas, ill. azokat diktáló bírálók is mind Kölnben randevúztak egymással.

Ennyi kis bevezetés után , lássuk akkor medvét…, akarom mondani a galambokat. Klasszikus rövidcsőrűnek azokat a fajtákat tartom, melyeket az Európai Sirályka Klub gondoz. Ilyenekből összesen 92 db volt látható , amit további 24 db egészített ki az fiatal tenyésztők szekciójában. Ez mindösszesen 1.6 %-a az összes kiállított galambnak. Összehasonlítás képen, Kölnben a nyugati tenyésztők 193 db-ot hordtak össze az un. afrikai- és az un. keleti típusokból. Számszakilag is volt tehát némi kiegyenlítettlenség a kínálatban, de mi a helyzet a minőség terén?

A következő szakaszban kísérletet teszek a kiállított állományok rövid értékelésére, annak nyomatékos előre bocsátásával ,hogy nem vagyok vizsgázott bíráló, ezért megállapításaimat hinni és nem hinni, azokkal egyet – és egyet nem érteni, lehet, szabad, és ha a helyzet megkívánja akár kell is. Bátorságot a tenyésztői érintettségemen kívül abból merítettem hogy egy éve alkalmam volt megtapasztalni a német fajtaklub kiállításán látottakat , mely emlékek most összehasonlítási alapul szolgálnak.

Afrikai sirálykák: Páratlannak semmiképpen nem nevezném a kiállított 4 db magyar madarat , hacsak nem a színek eloszlása mentén (3 fehér: 1 fekete). Tisztességes helytállás a lehetőségek függvényében.

Sokkal jobb fejpontokkal rendelkező galambokat idehaza ritkán találhatunk. A fehérek lecsúszó szárnyai, keskeny , a legkevesebbre értékelt galamb esetében húzott homlok, a fej ívéből kitörő csőr , sajnos valós alapot szolgáltattak a közepes minősítésekre. A bírálattal egyetértve kell meg emlékeznem a fekete példányról, amelyik legjobbként 95 pontig jutott. Külön említésre méltó volt ennek kicsinysége , meredek , hetyke testtartása és nem utolsó sorban a hátsó részek (szárnyak és farok ) példás rövidsége. Ez utóbbinak különleges jelentőséget ad az a körülmény, hogy az évtizedeken át (csak ) a fejre koncentráló nyugati tenyésztés, a csodálatos fejek kitenyésztése során elveszítette a kívánatos testméretet és kívánatos rövidséget . Ezzel Ők is tisztában vannak és mostanában érkezett el az az idő, amikor a német tenyésztők kezdenek (kezdhetnek) ezekkel, az eddig hanyagolt szempontokkal is foglalkozni. Nekik már megvan a fej, nekünk még megvan a testalkat, melyek egyesítése kölcsönösen egymásra utalja a két tábort az egy közös cél elérése érdekében. Visszatérve a fekete tojóra , legbántóbb hibája a csőr kitörése a fej ívéből, mi bár a rövidke csőr miatt kevésbé látványos ,de annál inkább fontos szempont. Továbbá a fekete csőr mellet a karmok világosak voltak, amit a kezdődő tarkulás jeleként vélek értelmezni. Az ifjúsági szekcióban szereplő 4 db fehér és 4 db kék, szlovák színekben versenyző szalagos afrikai köztes állapotot mutatott a két kontinensrészre jellemző típus között. Még nem voltak németek a fej tekintetében, és már nem voltak magyarok a test vonatkozásában . A kék vonal nekem jobban imponált ,de a bíráló mindkét kvartettben megtalálta a maga kiválóját.

Az egyszínű(néha tarka) afrikai sirálykák után kellene méltatnom a a fajtacsoport szabályos tarka változatait, név szerint: a német pajzsos sirálykákat, a német színes farkú sirálykákat, az anatoliai sirálykákat (színes farok és pajzsok), valamint a dominó sirálykákat (anatoliai + színes fej), de sajnos ezekből még mutatóban sem láthattunk egyetlen darabot sem. Ennek, az előző mondatnak csak annyi értelme van, hogy felsorolásuk után ezeknek a szuper ritka fajtáknak a neve talán lassabban meg ki az emlékezetünkből.

Sajnos a hosszúkás fejű turbit sirálykák terén annyival volt csak jobb a helyzet, hogy a katalógusban szerepelt 4+4 db vörös példány. A ketrecekben viszont csak az ifjúsági szekcióban láthattuk a 4 db-ot, 3x 92 és 1 x 94 pontra értékelve őket. Sajnos, a még jóindulatúnak nevezhető bírálat hűen tükrözte a valóságot. Bizonytalan színek, mélyen hátra dőlő konty, húzott hegyes csőr voltak a legjellemzőbb problémák. Minden olvasónak tisztában kell lennie ugyan akkor azzal a ténnyel, hogy ez a fajta szinte a kihalás szélén áll, és minden tenyésztőt ,aki felvállalja egy ilyen, nagyon nehezen tenyészthető , kilátástalan stádiumba sodródott fajta megmentését, ismeretlenül is tisztelni kell, és nagyon drukkolni neki, hogy módját találja a jelenlegi minőség javításának.

Nyitrán találkoztam először életemben az afrikai sirálykák nagy testvérének számító angol bagoly sirálykákkal , melyekből mindjárt 8 db is sorjázott a ketrecekben. A magyar elnevezése a fajtának kissé képzavaros, ugyanis az angol nyelvben a „Sirálykákat” vagy Frill-nek (fodor) nevezik azok mellfodrára utalóan, vagy Owl-nak (bagoly), azok relatíve nagy és gömbölyded fejformája miatt. Úgyhogy ezek vagy csak „angol sirálykák” , vagy „angol bagolykák”, mert a kettő együtt olyan, mintha” krumplis burgonyáról” beszélnénk. A fajtaleírások hasonló fejalakulatot, és az afrikaihoz képest jóval nagyobb testméretet írnak elő ennek a fajtának. A nagyobb, robusztus test jól megfigyelhető volt , de az afrikai fejtípus annál kevésbé. A jellemzően hiányzó gégezsákok, a beesett pofák, a gömbölyűnek koránt sem nevezhető fejformák mellett kiosztott 95-96 pontok felett értetlenül álltam.

Következik az a sirályka fajta csoport, amelyiket szinte mindenki ismer. Vagy azért, mert maga is ezt tenyészti , vagy azért mert a keleti sirálykák olyan régi és nagy jelentőségű fajtacsoport , amelyik a világ minden zugában elterjedt és tudni róluk mondhatni kötelező, de ugyan akkor, mindenhol ritkaság számba is mennek ezek extrémitásaik és nehéz tenyészthetőségük miatt. A keleti sirlyka fajtát tarkaság változataik alapján az alábbi módon csoportosítandók: Teljesen színesek (nem tarkák)= blondinetta, színes pajzsok és farok fehér testtel= szatinetta, színes pajzsok és farok színes fejjel kiegészítve= Vizor, és végül színes pajzsok három jellegzetes fejfolttal kiegészítve= Turbiteen (ejtsd: Turbitin). A szatinetták egyes színváltozatainak történelmileg kialakult fantázia neveit (bluetta és társai) hivatalos iratokban kéretik nem használni , mert azok sok zavart okozhatnak a besorolásoknál!

Nyitrán a nevezett 40 db-ból, két kivételtől eltekintve, minden példány a blondinetták közül a Spread nevű gént hordozó, emiatt un. szegélyezett farkú alcsoporthoz tartozott. Itt adódott meg először a lehetőség hogy nemzetközi (magyar, román, szerb, szlovák, és francia ) verseny bontakozzon ki, melyhez a kiválasztott bíráló változó sikerrel asszisztált. Sokszor éreztem úgy , hogy a kiadott pontszámmal egyet tudnék érteni, de a bírálat indoklásából kitűnt hogy a bíró nem a lényeget tartotta sokszor szem előtt, és sajnos becsúszott néhány vitatható döntés is.

A mezőnybe szereplő két magyar galamb (Szűrszabó) sajnos nem veszélyeztette a bajnokságot , de a kiállítás üde színfoltját adó khaki pikkelyes tojó 95 pontig vitte , ami szép és reális eredmény.

A feketék sorát nyitó első néhány példányt megszemlélve súlyos és nyilvánvaló hibák sorát fedeztem fel az állatokon (tükrözöttség hiánya, fehér tollak, hiányzó konty, hegyes csőr) , néha egyszerre többet is . Mindezek fényében a kiosztott 94-95 pontok nehezen voltak értelmezhetőek a jóindulat jeleként, és a hozzá nem értés árnyéka vetült a bírálatra. A kiállított példányok jelentős hányadánál csak a fej/homlok szélessége volt látványosan széles , ugyanakkor a profilból nézve, az előfej szép íve szinte mindig hiányzott a rövid fej homloka meredeken zuhant le a begy irányába. Az ilyen fejminőségű egyedek a nyugat-európai mezőnyből már kikopnak, és rajtuk az egyébként szép színezet sem sokat segít. A másik dolog amit feljegyeztem, hogy a bíráló sokszor a tollak számolásának bűvöletében tevékenykedett a helyenként még vedlésben lévő galamboknál, vas szigorral torolva meg minden eltérést a tökéletestől. Egészen szép színezetű formás galamb landolt e miatt 92 ponton, ami még akkor is kevés ha figyelembe vesszük hogy a fej profil itt sem volt tökéletes. Erre még csak rátett egy lapáttal ,hogy a következő ketrecben 96 (!?) ponttal büszkélkedhetett ugyanannak a szlovák tenyésztőnek a madara, miközben a tollazat tükrözöttsége éppen csak elfogadható volt, és a csőre viszont oly mértékben állt keresztben deformálódva, hogy akár ki zárhatták volna a bírálatból. Ugyancsak a logika teljes hiányát véltem felfedezni a 10294 és a 10296 sz.-u ketrecben álló két szlovák blondi bírálatának összevetésekor . Az első galamb minden szépsége és minősége ellenére 90(!?) pontot érdemelt vedlettlenségre és tollhiányra hivatkozva, addig a fakó fekete , keskeny homlokú, hosszú csőrű példány a második ketrecben 95 pontig vitte. Azt hiszem, hogy a keleti sirályka az a fajta amelyiknél nem lehet mereven és az általános bírálói előírásoknak megfelelően minősíteni az egyedeket.

Természetesen nem hiányoztak az igazán szép blondinetták sem . Rám a legjobb benyomást a román V. Pintea galambjai tették, igaz némelyik lábán német gyűrű díszelgett. Az Európa bajnoknak kiválasztott öreg hímje valóban talán a legszebb blondinetta volt a mezőnyben, de a megadott kitűnő minősítésért lehetett volna kissé rövidebb a test hátulja. Csak két ketreccel arrébb találtam a másik kedvencemet a Pintea istállóból, amelyik legalább annyira volt szép mint ahogy a fényképpel azt illusztrálni tudom. A 92 pontos minősítése után három felkiáltó jelet véstem bele a jegyzetembe!

A barna szegélyezetteket csak öt-hat galamb képviselte, de közöttük találta meg a bíráló a legszebb tojót a szlovák Samuelisova állományából. A döntésével egyet értve jegyzem meg , hogy harmonikus összbenyomást nyújtó, valóban szép sirálykát láthattunk. Talán nyújthatott volna valami kis extrát is a 97 pontjáért, viszont a azt is furcsállom hogy ez a kiváló minősítés semmilyen díjat nem hozott a tulajdonosának!?

A kiállított 8 db sárga blondinettára sok szót nem vesztegetnék. Mint, ahogy a 93-94 pontos nívó se nem túl rossz, se nem túl jó, akképpen a madarak sem voltak kifejezetten csúnyák , vagy feltűnően szépek. Igaz hogy az egyik feltűnően csúnya fej profilt itt sikerült lencse végre kapnom.

A fő helyen kiállított Szatinetta kollekcióban (28 db) a tükrös farkú változatok (Spread gén nélküliek) domináltak, és két tenyésztő révén erős lengyel létszám fölény alakult ki. A minőség azonban eléggé változatos volt a fellelhető hibák természetét illetően,és igazán szép szatinettára alig emlékszem ebben a állományban . A hibák sokaságából jó kis szemléltető brossurát lehetett összeállítani , néhányat a cikk végén be is mutatok közülük. Mindezen felvezető sorok ellenére, a legelső kék pikkelyes hím nagyon jó benyomást tett rám. Morgolódtam ugyan egy kicsit magamban a kissé nyitott kontya és jobb oldalának szétfésült sörénye, és a kissé hosszú farka miatt, de semmi kétség, hogy ezt a kiválóra hozott galambot szívesen látnám idehaza a dúcomban, és kit érdekel hogy ebben a ketrecben történetesen egy szalagos példánynak kellene állnia a katalógus szerint. Ez utóbbi eset egyébként igen gyakran ismétlődött, a katalógusban szereplő színezetek és ivarok eltértek a valóságtól, illetve helyesebb azt mondanom, hogy a berakott galambok nem feleltek meg a katalógusban szereplő adatoknak. A mezőny többi részét kitöltő lengyel galamb nem képviselt egységes típust, nem érzékeltem a tenyésztők törekvését semelyik irányba.

Láthattunk szép résztulajdonságokat, de sajnos sokféle hibát is, melyek közül a gömbölyded fej, rövid, lezuhanó homlok, kiálló csőr, alig látható zsabó, mélyen hátra eső konty, hosszú hátsó test és vízszintes testtartás voltak a leggyakoribbak. A legszebbnek kihozott kiváló kékszalagos hímet (Gryba, PL) szívesen láttam volna hosszabb elő fejjel és jóval karakteresebb mellfodorral felékesítve.

A barna és kék fakó szalagosokat tömörítő színosztályban két igazán kedvemre való, szép állású, rövid testű példánnyal találkoztam, de ezek fejei is, a standard kívánalmaitól jócskán elmaradtak (rövid előfej , előre mutató csőrállás, széles ,de egyúttal lapos homlok , anyagszegény előfej). Ez utóbbi hibát még a kiválóra értékelt öreg hím szemére is vethettem, mert széles homloka, arányaiban lapos volt, a két orrdudor között kis horpadás jelezte, honnan hiányzik az agyag belőle.

A hivatalosan is kék pikkelyesek helyén tűntek fel először a szlovák a szatinetták, és annyiban egységes típust képviseltek ,hogy kb. 15 évvel voltak időben elmaradva a nyugat európai színvonaltól. Az a benyomásom támadt, mintha a szlovák tenyésztőtársak saját utat jelöltek ki a maguk számára. Meg tudom érteni, hogy egy közösség másban látja szépléget, mint ahogy azt a világ többi részén teszik, de ennek az az ára, hogy mihelyst kilépnek velük a nemzetközi porondra, rögtön a Nyitrán is jellemző 90-92 pont körüli bírálattal találják magukat szemben. Voltak erényeik is itt-ott a szlovák szatinettáknak ( kicsi test méret, hegyes konty, meredek állás , tiszta pikkelyezettség) , ám de a hosszú, keskeny homlok, szinte már közép rövid csőrben végződve, akár okot adhatott volna a bírálatból való kizárásra is (fajta jelleg hiánya). Ez azonban nem, történt meg, hanem megint csak maradt a tollszámolgatás az alul értékelés alátámasztására.

Jelentős keleti sirályka állományt láthattunk az úgynevezett ifjúsági részlegben is. Az ismerősen csengő szerb családnév mögött HU, azaz magyar felség jelzést találtam a katalógusban ,de ez azt hiszem csak egy bürokratikus manőver szüleménye lehetet. Mindazonáltal , ha a külföldiek valóban magyar galamboknak vélték az itt felsorakoztatott 12 példányt , akkor az semmiképpen nem vetett rossz fényt a magyar tenyésztés színvonalára. A magam részéről némileg nívósabbnak ítéltem meg ezeknek az újvidéki szatinettáknak a színvonalát a főtáblán szereplő társasághoz képest, igaz hogy itt is feltűnt néhány eredeti német lábgyűrű. Azon már a szemem sem rebbent, hogy blondinetták ketreceiben is szatinettákkal kellet találkoznom. Az aktuális nyugat európai törekvéseknek megfelelően itt több ígéretes fejformával (vagy az arra való törekvés jeleivel) találkozhattunk , viszont újra csak hosszú hátsó fertály, opálos toll tükrözöttség, szalagosok sooty gén okozta maszatossága, gyatra konty, és hasonló okok vezettek oda hogy csak egyetlen kiváló (Dimitrievics - HU) példány születhetett. Ennek a nagyon világos pajzsú, mégis finoman kontrasztos tükrözöttségű galambnak gyakorlatilag hibája nem volt , de csúcs minőségű rész tulajdonsága sem . Az egyes tulajdonságok egyöntetű, harmonikus összhatása miatt méltó volt azonban a kiváló címre.

A rövidcsőrű társaság utolsó galambjai a Turbiteen sirálykák közül kerültek ki. Itt teljes volt a magyar fölény ugyanis mind a hét kiállított galamb Magyarországról érkezett. Zelenyánszki András feketéket ,Cservenyák István pedig domináns vörös Spread színezetű turbiteeneket küldött bírálatra.

Ennél a fajtánál is érvényes az amit a turbitoknál írtam, nevezetesen hogy alig néhányan tenyésztik azt a fajtát szerte a világban és még ezek a kis állományok is egymással vannak rokonságban . Nincs hova menni tehát javító anyagért, nagy német és, francia tenyésztők sem tudnak különb példányokkal büszkélkedni mint honfitársaink. A jellegzetes három fej/pofa folt miatt már a rajzolat meg tartása is vég nélküli sziszifuszi munka., ehhez kellene még jönnie a keleti sirálykák extravagáns fejformájának és minden egyéb díszítő elemének (kivéve a tükrözöttséget). Szerencsére a Nyitrán dolgozó bíró a megfelelő szigorúsággal , vagy inkább toleranciával közeledett ehhez a fajtához és mind két tenyésztő örülhetett egy – egy kiváló minősítésnek.

Fotók és szöveg:. Cséplő Á. 2009.12. 29.